Anglia 2000 éves városa: Chester

ChesterChester az angol történelem egyik legszebb ajándéka napjaink turistái számára. Tudor és viktoriánus stílusú épületeit római kori, vörös homokkőből épített falak fogják csokorba. Egykor a rómaiak legnagyobb erődje volt Britanniában, a középkorban pedig már az észak-nyugati országrész legfontosabb települése. Az egyik legérdekesebb történelmi települése Angliának, bája messze felülmúlja Liverpoolét vagy Manchesterét. Nyaranta tömegek látogatják, de Chesterben a turista szezon gyakorlatilag egész évben tart.

A római légionáriusok, a nagy pusztítást végző viking fosztogatók és a normann hódítók nyomában sétálhatunk a várost járva. Chester történelmének minden fejezete beleivódott a város szövetébe, a városfalak, a székesegyház, a római amfiteátrum mind izgalmas meséket mondanak régmúlt időkről.
Chestert a Dee-folyó partján a rómaiak alapították az 1. században Castra Devana néven. Nyüzsgő kikötővárosként a 13-14. században élte fénykorát, de a folyó fokozatos feltöltődése miatt hamarosan hanyatlásnak indult és Liverpoollal szemben elveszítette vezető szerepét. Napjainkban Chester ismét virágzik, elsősorban a kereskedelem és a kultúra tekintetében.

Városfalak, ChesterVárosfalak

Nagyrészt vörös homokkőből épültek Chester ma is látható városfalai, melyek a római falak nyomában haladnak. Több mint 3 km hosszan sétálhatunk rajtuk, elhaladva a négy városkapu, az Északi, a Keleti, a Híd és a Vízi kapu előtt. A Keleti kapunál láthatunk egy 1897-ben, Viktória királynő gyémánt jubileumára készült órát, az Északi kapunál pedig az eredeti római városfalak is előbukkannak. A falakon keresztül eljuthatunk Károly király tornyához, ahonnan 1645-ben az uralkodó figyelte, hogy csapatai hogyan szenvednek vereséget Rowton Moornál az angol polgárháborúban. A városfalak kihagyhatatlan nevezetessége a Kívánság Lépcső, amiről úgy tartják, ha valaki egy lélegzettel kétszer fel-le fut rajta, teljesülni fognak vágyai.

Chester Rows

Chester legjellegzetesebb és talán legszebb része a Rows, azaz a többszintes favázas épületekből álló történelmi utcák. Ez a szemet gyönyörködtető része a városnak a 14. században jött létre, amikor sok ház építéséhez még a római épületek maradványait használták fel. Stílusukat tekintve a Tudor és a viktoriánus stílus impozáns keverékei a házak, melyeknek földszintjén a középkorban kereskedők működtették üzleteiket. Nincs ez másként ma sem, amellett, hogy a Rows kihagyhatatlan nevezetessége Chesternek, a vásárlási lehetőségek is itt a legjobbak a városban.

Watergate és Lower Bridge utcák

A Watergate utcában számos kivételesen szép favázas ház áll, köztük a God’s Providence, azaz az Isteni Gondviselés Háza, melyet 1652-ben építettek. A helyiek azért választották neki ezt a sokat mondó nevet, mert meg akartak emlékezni a pestis járványról, amit szerencsésen túléltek. Az utca ékességei a Leche Ház 1579-ből és a gazdagon díszített, 1591-ben épült Stanley Palota.
A Lower Bridge Street nevezetességei szintén a favázas műemléki épületek, mint a Falcon Ház és a 16. században épült Tudor Ház, ami Chester legrégebbi épülete. Ebben az utcában található a Chesteri Játék- és Babamúzeum, ahol 1860-1950. között készült játékokat lehet megnézni, köztük a világ legnagyobb matchbox gyűjteményét.

Katedrális

Egy jóval régebbi, 958-ban emelt templom és bencés apátság helyén épült fel és hivatalosan 1541-ben nyerte el a katedrálisi rangot. A Boldogasszony Kápolna kora gótikus stílusban épült az 1240-es években, kórusának nagy része pedig 1280-1315. között készült. Tornya, valamint nyugati homlokzata és a templomhajó felső szakasza késő gótikus stílusú, 1485-1490-ből való.

Római amfiteátrum, ChesterRómai amfiteátrum

Chester büszkesége Nagy-Britannia legnagyobb amfiteátruma, melynek feltárása folyamatosan zajlik. A felszínre került leleteket a Grosvenor Múzeumban állítják ki. Egykor a híres 20. légió hadgyakorlatait, illetve ünnepségeket tartottak a 7000 fő befogadására képes amfiteátrumban, napjainkban szabadtéri előadásoknak ad fantasztikus történelmi hátteret.

Grosvenor Múzeum

Kivételesen szép gyűjteménye látható itt a római korból származó leleteknek. A múzeumban külön részt szenteltek a római légiósok mindennapjainak és a Britanniában felépített római erődök bemutatásának. A múzeum épületét is érdemes alaposabban megnézni, a szép állapotban megőrződött Period Házban alakították ki, melyet 1680-ban építettek, egyes helyiségei pedig kilenc korszakot ölelnek fel, 1680-1925. között készültek.

Versenypálya

Chester híres lóversenyei baráti társaságok, családok számára is kitűnő programlehetőséget jelentenek. A sport és a szórakozás mellett azonban történelmi vonatkozása is vannak ennek a helynek, hiszen Chester közismert arról, hogy Anglia legrégebbi lóverseny pályájával büszkélkedhet. A Dee-folyó partján a 16. század elején alakították ki ezt a viszonylag kicsi, csupán 1,8 km hosszú pályát.

Állatkert

A Chester Zoo 2,5 km-re található a városközponttól. 11.000 állat otthona, több mint 400 különböző faj képviselteti itt magát. A 44 hektáros területet díjnyertes tájkertek díszítik, itt található Európa legnagyobb trópusi háza is. A Blue Planet Aquariumban karibi korallzátonyt láthatunk, benne 700 hallal, valamint itt látható Európa legnagyobb cápa gyűjteménye is.

Mi a véleményed? Szólj hozzá Te is!

Loading Facebook Comments ...

Még nincsenek hozzászólások. Légy az első.

Vélemény, hozzászólás?

Nézd meg ezeket is:
Kisvárosok a Temze partján

Városnézés Liverpoolban

Close